BODNÁR ÉVA oldala

Saját versek, írások



     Bodnár Éva vagyok. A Felvidéken élek egy Tisza parti településen. Számomra az olvasás a legszórakoztatóbb elfoglaltság. Már kisgyerekként is a könyvek voltak a legjobb barátaim. A betűk szerelmese vagyok. Általuk ismertem meg anyanyelvem gazdagságát, népi hagyományainkat, történelmünket. Aztán írni kezdtem... Először csak úgy, mint sokan mások - az asztalfióknak.

A versírás számomra az önkifejezés olyan eszköze, amelyet valamilyen belső kényszer irányít. Boldog vagyok, ha gondolataim, érzéseim másokban is visszhangra találnak.

Verseim, írásaim 2003-tól jelennek meg Szlovákia legrangosabb irodalmi lapjában, az Irodalmi Szemlében. 2006-ban az a megtiszteltetés ért, hogy a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes "Indián ének" című lemezére felkerülhetett két versem, Ivaskovics József megzenésítésében. Magyarországon több antológiában is jelentek meg verseim, míg 2010 decemberében végre kezemben tarthattam bemutatkozó kötetemet "Teher alatt a pálma ..." címmel, amely válogatás az elmúlt évek verseiből.  Azóta számos újabb versem került megzenésítésre és 2011-ben megjelent közös lemezünk a Credo Együttessel, "Fohász a hazáért"címmel. A lemezen tizenöt megzenésített versem hallható.




erda.jpg



Kellemes időtöltést kívánok minden ide látogató kedves olvasónak!


Elérhetőség: bodnarevaversek@gmail.com



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 8
Heti: 51
Havi: 332
Össz.: 87 153

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
BODNÁR ÉVA oldala - © 2008 - 2024 - bodnar-eva-versei.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »